Audi A4 B8 2.0 Tdi Vélemények
A belépés ingyenes.
Pusztán arra leszel figyelmes, hogy már nem érzed a testedből kiszakadni kívánó szíved dühét. Megtorpansz: tényleg elmúlt, vége a fájdalomnak vagy csak annyira hozzászoktál, oly régen főszereplője már az életednek, hogy attól félsz: csak a tested játszik veled ócska mókát s egyre többet-többet bír, szinte imunissá válik minden kínnal szemben. De egyszer csak véget ér a játék. Nem? Őrjítő tanácstalansággal teszed fel a kérdést: Miért lett az ember úgy programozva, hogy foggal-körömmel ragaszkodjon valamihez, ami már nincs, ami már elmúlt, ami átalakult? Miért hazudik saját magának (is) és dugja a fejét a homokba, úgy téve mintha ez lenne a megoldás? Szerettél már igazán? Érezted valaha is, hogy csak Vele teljes az életed? Abba a hatalmas zsákba, amelyet a lelkedben nyitottál neki, minden rossz tulajdonsága belefér. Reggelig sorolható, mi miatt nem szeretetre méltó. Mégis szereted! Van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több és igazibb, mint a vallomás és rablás, több mint a "Csak.
Minden veszteség egy kicsit önmagunk egy részének az elvesztésével is jár. Gyakran azonban nem mi lépünk ki a kapcsolatból – hanem minket hagynak ott-, és ekkor azt kívánjuk, hogy visszatérjen hozzánk a szerelmünk, hiszen szívünk még mindig rá vágyakozik. Akármennyire is fájdalmas a veszteség érzése, nincs értelme újrakezdeni. Miért? …mert ha még vissza is tudnánk szerezni, és a kapcsolatot is meg tudnánk reformálni, akkor sem lenne olyan, mint amilyen a kezdetekkor volt. Törékeny és mesterkélt lesz az újramelegített kapcsolat, aminek a résztvevői most már teljesen különböző személyiségűek, és szkeptikusak mind egymással, mind a kapcsolat kimenetelével szemben. A drámák megismétlődnek, és ugyanazok a problémák fognak megjelenni, mint amik az elváláshoz vezettek. Egy kapcsolat nem azért szűnik meg, mert rosszat teszünk, hanem azért, mert rossz hatással vagyunk egymásra. Miért fájnak annyira a szakítások? Miért érezzük magunkat annyira elveszettnek? A kapcsolat értelme Ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön, mindkét félnek jól kell magát éreznie.
Amik viszont a leginkább késztettek, azok a boldogan mosolygó szemek voltak a muzsikálásunk alatt: a közönség öröme. Vagy amikor azt láttam, hogy valaki elsőre egyedül jött a táncházba, aztán ott társra talált, és pár évvel később, már házasemberként, a feleségével ropta a táncot. A kollégáimnak és a közönségnek is szoktam mondani, hogy addig jó, amíg van kinek játszani, mert amíg vannak, az azt jelenti, hogy szeretik azt a zenélést, azt a muzsikát, amit mi csinálunk. Akkor váltak igazán ismertté a nem csak a népzenét kedvelő közönség körében, amikor együtt kezdtek zenélni a könnyűzene képviselőivel is, átdolgozva a többi között a Kispál és a Borz, a Quimby együttes vagy Presser Gábor dalait. A lakodalmas rock divatja után nem volt abban némi lutri, hogyan sikerül az önök elképzelése, hogy az ne váljon bóvlivá? – Sokan választották azt az utat, hogy "divatosan" nyúltak hozzá a népzenéhez, és valóban ügyelni kellett arra, hogy ne egy önző, a pénzről szóló popularitássá váljon a mi kezdeményezésünk, hanem igényes legyen.
Ráadásul mindhárom szereplő életében meghatározó volt a dal alapját jelentő motívum: a dalszerző, Quimby-frontember Kiss Tibor droggal terhelt múltját engedte el a szerzemény megírásával, amelynek 2008-as feldolgozásával a Csík Zenekar lendített mindkét formáció, és persze a szerzemény népszerűségén, amit egy erdélyi, Erdőszombattelkén működő zenekar motívumának felhasználása tett kerekké. Utóbbiak közül a Csíkot vezető Csík János egy súlyos autóbalesetet volt kénytelen maga mögött tudni, a szombattelki családi zenekar pedig a vezetőjüknek számító édesapjuk, Varga László halálát feldolgozva döntött a folytatás mellett. Az Engedem, hadd menjen című dokumentumfilmnek ez a kiindulópontja, a többit pedig tényleg látni kell! Helyszín: Dürer Kert Időpont: 2015. június 30. 20:30 Jegyárak: ingyenes Facebook esemény
"Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod… Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. (…) Ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják… pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy. " Forrás: Valóban különös, s egyben megmagyarázhatatlan. Egy szempillantás alatt történik a változás, szinte észre sem veszed.
jobsatcom.com, 2024