Audi A4 B8 2.0 Tdi Vélemények
Az Európai Unióban azonban még ezekkel a számokkal is csak valahol a középmezőnyben vagyunk: egy 2017-ben közzétett statisztika szerint hazánkban valójában 175 kilogramm az egy főre jutó évente kidobott élelmiszer mennyisége, míg Szlovéniában 72, Belgiumban több mint 300 kiló, de ez az ellátási lánc teljes egészére vonatkozik, nem csak a háztartásokban keletkező szemétre. Az Egyesült Királyságban futó Love Food Hate Waste kampány néhány évvel ezelőtti adatai szerint a szigetországban minden karácsonykor 74 millió pitének, 5 millió karácsonyi pudingnak és 2 millió pulykának megfelelő mennyiségű maradékot dobnak ki a lakosok az ünnepek alatt. Csomagolópapír vs. ajándéktasak A csomagolás nem tartozik a legtöbb ember kedvenc elfoglaltságai közé, de mégis úgy érezzük, hogy az ajándék nem az igazi, ha csak úgy pőrén nyújtjuk át a másiknak a megvásárolt holmit, ezért a színes, fényes csomagolópapírból is nagy mennyiségek fogynak el az ünnepek idején. Ez tulajdonképpen még nagyobb pazarlást jelent, mint az ételek esetében, mivel a papír átlagban egy-két órát tölt csak el az ajándékon, majd egyből feleslegessé válik, az újrahasznosítása pedig nem egyszerű.
IKEA: A karácsony az otthonról szól - YouTube
jobsatcom.com, 2024