Audi A4 B8 2.0 Tdi Vélemények
A kormányoldalon a Megafon Központ és környéke a kampány első harminc napjában 324 millió forintot költött Facebook-hirdetésre, vagyis többet, mint a választáson induló összes párt és pártszövetség összesen. A fideszes média 316 millió forintot fizetett szponzorált posztjaira. Az ellenzéki oldal nem hivatalos csatornái, az Ezalényeg-birodalom 162 millió forintot hirdetett el. A teljes szürkezónás ellenzéki kampányköltés 268 millió – ami több mint kétszer annyi, mint amit az egyesült ellenzék pártjai hivatalosan, a saját nevük alatt Facebook-hirdetésre költöttek. Tehát ha a hivatalosan nem a pártok kampányának számító hirdetéseket is idevesszük, akkor a kampány első harminc napjának facebookos reklámköltése már bő 1, 2 milliárd forint. Még négy napig, március 25-ig jelenthetnek be megbízottakat a választási bizottságokba – így a több mint tízezer szavazatszámláló bizottságba – az áprilisi választáson jelöltet állító pártok és független jelöltek. 432 olyan szavazókört talált a Választási földrajz Facebook-oldal a több mint tízezerből, ahol négy éve az országgyűlési választás napján egyszer csak szokatlanul megugrott a részvétel.
(…) Tehát Pest 8. jelöltje (Jószai Teodóra – a szerk. ) kifejezetten kérte a helyi Kossuth Kört, hogy ne segítsen neki. Ezért segítünk más választókerületek jelöltjeinek, legyenek azok DK-sok, civil vagy jobbikos jelöltek. Egy későbbi hozzászólásból kiderült az is, hogy Jószaiék mindezt írásban kérték. Vagyis az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje megtiltotta az összefogás polgármesterének, hogy az mellette kampányoljon. Forrás:; Fotó: MTI/Mohai Balázs
Hiszem, hogy aki nagyon akart, az már megtalált és tudja, hogy megoldás- és párbeszéd-kereső politikus vagyok. De a megszokott kampánymenetrend felborult. Háború árnyékolja be mindennapjainkat. Vannak kérdések, amik mára végletekig leegyszerűsödtek: Hogy kire is szavaznunk április 3-án? Két viszonyítási pontban tudnám összefoglalni mára a választás kérdését: – Történelmi dilemma: hová tartozunk? Kelet vagy Nyugat? Nato, EU vagy Putyin? – Erkölcsi dilemma: háború vagy béke; szeretet vagy gyűlölet; kompromisszum vagy erőszak; agresszió vagy kézfogás. Számomra egyértelmű a választás. Különösen mióta frissen megválasztott köztársasági elnökünk kinevezéséhez elsőként a háborús agresszor Putyin gratulált. Zavarbaejtő szívélyességgel. Orbán Viktor és politikusai ma is pávatáncolnak, mikor Putyin már atomerőművet és szülészeti kórházat bombáz a szomszédunkban. Orbán Viktor ma a káosz letéteményese és a dezinformáció forrása. Épp ezért örülök, hogy ma olyan politikusokat hoztam el nektek, akik békepártiak és akiknek programja élhető jövőt.
A portál szerint a rendőröknek fel kellett törniük a terasz betonját, ami valóságos fegyverarzenált rejtett: géppisztolyokat, kézifegyvereket, hangtompítókat, maszkokat, golyóálló mellényeket. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt nyomoz, a fegyvereket pedig egy olyan férfi ingatlanában foglalták le, aki a Turek néven ismert D. Alexszel állt kapcsolatban. Utóbbi információt és a fegyverek lefoglalását forrásaink is megerősítették portálunknak. Turek jelenleg az 1999-es Döcher-gyilkossággal és a dunaszerdahelyi vérengzéssel is meg van gyanúsítva, a rendőrök pedig nyilvánvalóan megvizsgálják, hogy a legfoglalt fegyverarzenálnak van-e köze bármelyik bűncselekményhez; ha igen, az fordulatot hozhat mindkét ügyben. A dunaszerdahelyi mészárlás helyszíne. Fotó: A felvidéki maffiáról és a Dunaszerdahelyen 1999. március 25-én történt vérengzésről bővebben ITT és ITT olvashatnak, a Döcher-gyilkosság új fejleményeiről pedig itt tájékozódhatnak. Hónapokkal ezelőtt interjút adott a PestiSrá a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) új vezetője, Opauszki András, aki éppen Turek elfogása előtt nem sokkal beszélt arról, hogy egyetlenegy tagja sem lehet nyugodt a szervezett alvilágnak, mert nagyon könnyen Portik Tamás sorsára juthatnak.
De mi inkább itt vagyunk köztetek. 3. Harmadrészt pontosan ezen a napon jelentettem be tavaly januárban politikusi indulásomat az előválasztáson. És bár akkor nagyon messzinek tűnt 2022. márciusa – ma megérkeztünk ide. Hálás vagyok az előválasztás intézményének, mert volt időm megmutatni, hogy mit tudok. Volt időm a programról beszélgetni, volt időm, hogy meghallgassam a problémáitokat és volt elég időm arra, hogy megismerjétek a lendületemet, keresetlen őszinteségemet, erőmet és hitemet az élhető jövőben. Bevallom, mikor kiírtuk ezt a fórumot 2 hónappal ezelőtt, egy program központú kampány-hajrára készültem. Szakmaian, határozottan, mint ahogy azt az elmúlt 1 év 2 hónap alatt megszoktátok tőlem. Több, mint 20 alkalommal tartottam Százhalombattán rendezvényt, fórumot, családi napot. A választókerületi kérdőívet sokan kitöltöttétek és sokan részt vettetek a fókuszcsoportos közös gondolkodásunkon. Rendszeresen kitelepültünk és sok-sok aktivistával jelezzük, hogy jelen vagyunk, dolgozunk – számíthattok rám.
Ha van valami jó az elmúlt években, akkor az egyik az, hogy Kuncze Gábor önelégült, gőgös arcát nem kell néznünk a közéletben. Az egykori SZDSZ vezető politikusát 2014-ben szavazták ki végleg a választók a politikából és hála a jó istennek a korábbi belügyminiszter úgy tűnt, végleg lelépett a színről. Erre egy békés márciusi napon Jószai Teodóra, az ellenzék egyik jelöltje előrángatta ezt a visszataszító figurát a színfalak mögül. Nem is akárhogy! Jószainé (erre a megnevezésre még visszatérünk) gondolt egy nagyot és vitát kezdeményezett a Pest megyei 8-as választókörzetben, kihívta Bóna Zoltán t, a kormánypártok képviselőjét egy diskurzusra. Már ez önmagában furcsa – erről is később – ám a stílus igazán egoista, nagyképű, arrogáns volt. A haladókra jellemző nagyképűséggel közölte Jószainé, hogy majd ő megmondja, mikor lesz a vita, azt is ő közli, hogy hol lesz és azt is ő dönti el, hogy ki lesz a független(!!! ) moderátor. Ez a baloldali demokrácia netovábbja! Jószainé nem sokkal később előállt a nagy ötlettel: Kuncze Gábor, a pufajkás korábbi miniszterelnök, Horn Gyula helyettese lenne a független moderátor!
A beruházás 85 százalékát kínai állami hitelből állja a magyar kormány, de tíz évre titkosították a hitelszerződést. "Ez a háború a legrosszabbkor jött" – fogalmazott a magyar kormányfő. A háború már sok ezer halottat és tízmillió menekültet eredményezett. Az ellenzék reagál Márki-Zay Péter nem engedte el az ellenzék Putyin-ellenes (és Orbánt az ő bábjaként megjelenítő) álláspontját: az ATV Híradójában háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt. Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjét akkor kérdezték, amikor az ukrán nagykövetnek adott át egy gyűjtésből vásárolt mentőautót. "Ha valaki fél a káosztól, soha ne szavazzon a Fideszre" – mondta ugyanő a ZSHOW Time legújabb adásában a Telex szemléje szerint. Márki-Zay Péter példaként felhozta a kormány által bevezetett benzinárstopot, az alapélelmiszerek árának befagyasztását, a forint árfolyamának zuhanását, illetve a nemrég magyar légtéren átrepülő drónt is. M. -Z. P. fölment a Fidesz egyik kedvenc témájában is a pástra. Győzelem esetén elsősorban a gyermekvédelminek nevezett törvényt törölnék el, mondta.
Number of items: 1. Gáborné Márki-Zay, Teodóra (2020) A kiégés megjelenésének gyakorisága és erőssége az óvodapedagógusok körében. Masters, Szegedi Tudományegyetem. This list was generated on Wed Apr 6 20:17:35 2022 CEST.
Itt az átlagosnál lényegesen több szavazólap hiányzik az urnákból, és kiemelkedő a rontott szavazatok aránya. Négy éve ezeken a helyeken mindenhol hatvan százalék feletti eredményt ért el a Fidesz–KDNP jelöltje – mondta el Bódi Mátyás adatelemző az RTL Híradónak.
Ha hihetünk Deák Dánielnek, a XXI. Századi Intézet elemzőjének, M. felhívta őt, hogy közölje, "a róla készült fact-check cikke, amelyben helyreigazították őt, hazugság". "Aki érti e szavakat: az ország számít rátok! " – ezzel az üzenettel jelentek meg két londoni helyszínen, a King's Cross állomáson és a Borough High Streeten az ellenzék magyar nyelvű plakátjai a kampányidőszak utolsó két hetében, olvasható a közleményükben. A 21 Kutatóközpont kutatására hivatkozva azt írják, hogy ötből négy külföldön élő magyar kormányváltást szeretne, ugyanakkor Münchenben és Londonban időarányosan kevesebben regisztráltak, mint 2018-ban. A Fidesz kerüli a test-test elleni harcot Egyik jelöltjük sem áll ki vitára. Most épp a Szél Bernadett ellenfeleként induló államtitkár, Menczer Tamás hagyta válasz nélkül a felkérést. Információink szerint a kampányidőszakban érzelmei által sokszor elragadott Kövér László házelnököt a Fideszben eldugták, nehogy muníciót adjon az ellenzéknek valamelyik kifakadásával.
jobsatcom.com, 2024